Borlóy (Androvitzky) Károly

BORLÓY (Androvitzky) Károly: „Zsebesek”

Egy Magányos
Vagányos
Külsejű pasas
Nem sovány
De nem is hasas
Nem rövid
De nem is magas
A jármű belsejébe
Baktatott
Miközben matatott
Egy idegen
Zsebben
Közben a szeme
Meg se rebben
De hallga…
Valaki szól:
– Sebesebben!...
Vajh’ ki lehet
Ez a „sebes”
– Gondolja a vagány –
Odapillant:
– Na lám…
Egy másik „zsebes”

BORLÓY (Androvitzky) Károly: Tóth László halálára

Úgy jött váratlanul
Mint nagy sötét madár
A hír: eltávozott,
Tőlünk már messze jár…

Elnémult ím’ a száj,
Mely oly szépen beszélt
A kéz sem ír le már
Több nagy sakk-szenvedélyt.

Talán még élhetett
Volna sok éven át,
Ha nem emészti fel
Az alkotási vágy.

Hol sok-sok óriás,
Nagy sakkpárbajt vívott,
Mint bölcs, hű krónikás
Ott volt Ő, mindig ott!

Kevés az oly magyar
Ki fél évszázadon
A sakkért így hevült,
Ily önfeláldozón.

Példáját őrzi egy
Egész sakknemzedék
Hálánk simítsa meg
Kihűlt dolgos kezét.

Emlékünk sírkövén
Véssük be még e sort:
A sakk s az Ő neve
Örökre egybeforrt!

BORLÓY (Androvitzky) Károly: Bánat

Méreg vagy a vérben,
Árnyék vagy a fényben,
Holló vagy, károgó,
Bíró vagy, vádoló.

Kés vagy, szívet sebző,
Vámpír vagy, mely megnő,
Sátánnak, halálnak
Barátja vagy, bánat!

BORLÓY (Androvitzky) Károly: Lombégetés

Kesernyés ősz volt,
A szomszéd
Hullott falombot égetett.

Könnyet szitált a köd,
Mormolt a szél:
Halotti éneket.

Mint régi pogány áldozat
Szállt égnek
A bús füstnyaláb.

A fák dermedten álltak ott…
Nagy, néma,
Gyászoló család.

BORLÓY (Androvitzky) Károly: Elmúlás

Nem rejtem fejem homokba,
IDŐ, szembenézek véled!
Nem vagyok zsibbadt MA – foglya,
Nem rettent meg az enyészet!

Nem gyorsabb, IDŐ a szárnyad,
Mint a képzeletem szárnya
Tovatűnő gyilkos árnyad
Nem rémít engem halálra!

Érezlek és elismerlek:
Uralkodsz a múló felett
Kegyelmet tőled nem nyerek –
Nem is kérem kegyelmedet!

Csak beszélek rólad, mának…
Mának és távol jövőnek
Eljövendő nagyapának,
Anyának és csecsemőnek.

Érezze, ki majd olvassa,
Hogy bár eltűntem a mélyben,
Régen, egykor gondolkodtam,
Hittem… nem hiába éltem!

BORLÓY (Androvitzky) Károly: Vedd le álarcodat!...

Ezernyi ravaszság
Emberi fondorlat
Elég volt a gazság,
Vedd le álarcodat!

A jóság-színlelés,
Mely a „szívbe fogad”
Csak silány tettetés,
Vedd le álarcodat!

A kincsért lelkesedsz
Vagyonra fáj fogad,
Gyengébbtől elveszed…
Vedd le álarcodat!

Szép szavak ködében
Rejlik csúf gondolat;
Farkas, juh bőrében…
Vedd le álarcodat!

Ingyen mást is „szeretsz”,
De vagyonnal magad,
Kint sírsz, belül nevetsz
Vedd le álarcodat!

Nem érzed mily rút máz
Fedi az arcodat?
Megcsúfol, meggyaláz
Vedd le álarcodat!

Ember módra vívd meg
Nagy élted, – harcodat,
Fogadd el jobbomat;
Vedd le álarcodat!